Tessék, tessék Észak-Koreát

Azt hiszem elérkezett az idő, hogy a szolgálólány is terítékre kerüljön. Aki nem ismeri a sztorit, a Hulu (stream szolgáltató) sorozatot készített Margaret Atwood 1984-ben írt, A szolgálólány meséje című regényéből. A történet egy  dermesztően utópikus elgondoláson alapszik, miszerint a világon egyre kevesebb gyerek születik, mígnem a nők nagyobb része végérvényesen meddővé válik, és az ismert társadalmi formák totális káoszba fulladnak, beleértve az eddigi politikai vezetőket. Új rend alakul, aki ellenáll vagy megszökik, azokat kegyetlen módon kivégzik. Az USA megszűnik mint demokratikus jóléti állam (sicc!), helyébe pedig egy fundamentalista vallási diktatúra kerül, melynek élén a katonaság áll. Elég rémisztően hangzik, és ezek az alapinformációk már kellő támasztékot szolgáltatnak egy izgalmas sorozathoz, nem csoda, hogy hónapok óta valóságos közösségi hypehullám alakult ki körülötte, nade lássuk mit jelent ágyasként szolgálni egy betegesen valóságos(?) diktatúrát.

Az első és legfontosabb írások mind azt emelték ki a sorozat indulásánál, hogy mennyire valóságosan hatnak a képsorok a mai világunkra, hogy ez a történet bármikor valóságot ölthet, szinte mondatról mondatra van felvázolva a Szolgálólány meséjében a jelenlegi társadalom mocskosul felelőtlen folyománya. Ettől azért igen messze van a sorozat, azt elárulhatom. Direkt vártam néhány részt, míg megírom az első kritikámat, aztán a kezdeti elképzeléshez hozzácsaptam még néhányat, így most a 8. rész végénél éreztem szükségét, hogy kézbe vegyem a dolgokat, és megírjak egy viszonylagos iránytűt a sorozathoz.

A NaDe team egyszemélyes értékelése (helyenként spoilert tartalmaz)

Szóval mese. Bevallom nem olvastam az alapművet, és nem láttam Volker Schlöndorff rendezésében és Robert Duvall játékával az első adaptációt sem, de ez nem von le semmit abból, hogy kéretik az egész sorozatot meseként kezelni, a szó legszorosabb értelmében. Volt, hogy szerettem volna ettől elrugaszkodni. Mert annyira sokrétű és szabad a levegő a történet alapgondolatai körül, annyi báj és művészi lehetőség rejtőzik a szolgálólány misztikuma körül, hogy azt hittem a sorozat felénél már egy teljesen más világ fog kibontakozni, mint amit az első részekben megismerhettünk. De nem, valahogy nem élt a sorozat a felkínált lehetőséggel, mert miközben energiája jó részét lefoglalta a cselekmények és a hozzájuk szervesen kapcsolódó flashbackek (stílusszerűen hideg képi világgal megfestett visszaemlékezések) lassú összefésülése, addig a nézőben olykor már törvényszerűen megfogalmazódott a kérdés, hogy ennyire egyszerű volna? És valóban. A sorozat egyik legnagyobb hibája az egyszerűség, pedig a téma megértéséhez nélkülözhetetlen, hogy hogyan jutott el egy szép és trendi szőke lány addig, hogy egy fundamentalista  parancsnok bibliai ágyasa legyen.

A flashbackekből azt tudjuk, hogy a hatalmat nem egyik napról a másikra vették át, hanem volt valamiféle rövid átmenet, mielőtt az alkotmányt hatályon kívül helyezve megalakult a Gilead Köztársaság. Hiszen a világ terméketlensége se egy gyors lefolyású jelenségnek van beállítva, így nyilvánvaló, hogy ebből kell kiindulni. A nők az egyik percben már nem használhatták a bankkártyájukat, a férfiak kezeltek mindent helyettük, aztán megjelentek a fegyveres katonák a munkahelyeken, a nők számára megszűnt a munkalehetőség is. Igen, a visszaemlékezések szerint itt még mindenki érthetetlenül állt a történések előtt, képzeljük el azt a sok százmillió embert az USA-ban, amikor a fentebb leírt dolgok megtörténnek, és akkor pár ezren kimennek táblákkal tüntetni Bostonban (meg nyilván a többi nagyvárosban is), hogy na ezt azért mégsem kellene. Nekem eléggé hiteltelen, főleg az a rész, amikor az egyik visszaemlékezős jelenetben a főhős Offred (született June) éppen a munkahelyén pakolja a cuccait mert el kell hagynia a céget, ahol dolgozott, és szemben egy férfi ül, és fejével kajánul biccentve jelzi, hogy nem tehet semmit. Minden olyan egyszerűen és rendezetten történik, az egészet belengi egy fojtogató maszlag, amely már messziről bűzlik, hogy el van nagyolva, pedig idő az bőven lenne minden lényegi mozzanatot kimagozni.

A karakter páratlan fejlődés

Azért tartom fontosnak ezt kihangsúlyozni, hiszen egy olyan sorozatról beszélünk, amelynek egyik legfontosabb sarokköve a helyzet kialakulásának hathatós ismerete. Csak ezzel tudjuk megérteni a szolgálólány meséjét, csak ezek mentén tudjuk átérezni, hogy Boston utcáin néhány hónap leforgása alatt talicskákkal viszik rendszerrel egyet nem értők holtesteit a szolgálólányok között, hogy hétköznapi látványként vannak tálalva a falakon lógó hullák, de amúgy a közeg teljesen nyugodt életét éli, sehol se látni fegyveres felkelőket. Mintha mindenki belenyugodott volna az Észak-Koeránál is véresebb diktatúra jelenlétébe(ENSZ és NATO sehol), és minden olyan tiszta és patikaszerűen egyértelmű, mint Vajnainé Pupacsik Tímea közpénztallérból felhúzott fánkozója (Pedig kéne lenni különbségnek). És ez itt a probléma, hogy nem tudom megérteni a helyzet súlyosságát, így az is nehezemre esik megérteni, hogy mi zajlik Offred flasback-szerűen jégvrágos lelki világában, miközben a férjét siratva éppen vadul szeretkezik az egyik jóképű sofőrfiúval. Érthetetlenségem nem abból ered, hogy próbál továbblépni, hanem hogy miközben éppen lázadásszerű karakterfejlődése zajlik, pont egy olyan emberrel hág, aki részese ennek a terrornak.

Lehet ezek a kérdéses pontok később megválaszolásra kerülnek, de immár eltelt nyolc rész a betervezett tízből, és valahogy addig jutottunk, a terror árnyéka alatt kialakult egy szerelem, miközben a flashbackekben sziklaszilárdként ábrázolt férj mégis életben van, valahol a messzi Kanadában várja, hogy viszont lássa szeretet feleségét. Az ultrakonzervatív parancsnok nem engedi a feleségének az orális szexet, de Offredet a szolgálólányt kicsempészi a házból, hogy elvigye egy full illegális szórakozóhelyre, ahol a milicista elit örömlányokkal múlatja el két akasztás közötti tétlen időket. A készítők a parancsnoknak és feleségének külön visszaemlékezős részleget szenteltek, ahol bepillanthatunk abba, hogyan jönne össze Harrison Ford és Julia Roberts koreai alteregója Észak-Koreában, de itt is vannak némi ellentmondások a rendszer lojalitását illetően. Persze hiba lenne részemről csak ennyivel jellemezni a sorozatot. Hiszen ha valakinek ennyi is elég beleképzelni magát egy keresztényi katonaállam terrorszagú börtönfalai közé, és megérti a parancsnok és felesége olykor érzéki, máskor elutasító közeledését, akkor egy olyan mesét kap magának, amely valódi emberi értékeket csillogtat. Mindezekkel együttvéve, Offred káprázatos alkalmazkodási képessége és élni akarása már önmagában is megéri, hogy megnézzük a sorozatot. Mert talán csak nekem van bajom ezzel az egyszerűséggel, és egy tökös sorozathoz nem kell mindent a néző szájába rágni, hiszen a legtöbb tétel annyira kézenfekvő, már-már realisztikus, hogy így is képes önmagát eladni. Nekem ennél több kell, de nem vagyunk egyformák-szerencsére.

 

Kacsapont rendszerünkről bővebben.

Update: Nehéz figyelemmel és kritikus szemekkel végigkövetni egy olyan sorozatot, amely az első felében szinte ki sem nyílt rendesen, aztán amikor elérkezett az utolsó szakaszához, még mindig csak homályban tapogatózott. A szolgálólány meséje nehéz eset, szinte tanulmányt lehetne írni róla, mennyire sok ziccert hagyott elveszni, hogy ezt a sztorit az elejétől kezdve frankón megvalósítsa. Hogy mégis frissítettük a róla szóló korai kritikát, az az utolsó rész elkészítésének köszönhető. Mert érezhetővé vált, hogy kárpótolni akar. Kárpótolni a nézőt, aki valami remény, vagy hathatós képzelőerő jóvoltából végignézte az erősen közepesre sikerült részeket. És a rózsa végül szirmaira bomlott, kinyílt rendesen mindaz a visszafogott szolgáló jellem, a megkérdőjelezett lázadás, amit olyannyira hiányoltunk ezidáig. Az utolsó rész egy velős válasz nekem, s válasz neked kedves érdeklődő arra a kérdésre, hogy miről is szól a Szolgálólány meséje. Persze még mindig úgy gondolom, hogy még ennél is több volt benne, de végre tisztába tették a dolgokat, az állandó félhomályba burkolózó bostoni pangásban rejlő forradalmi hevületet. Igen, itt már érződik, hogy egy utópikus világrajzban ez a lehetőség is számottevő. A sorozatban életre keltett helyzetnek továbbra sincs monumentuma, hiányzik belőle a nagyság, ami akár hihetővé is teheti ezt az egészet, de az érzelmi szálak terén jó helyen járnak, és ha igaz a második évad elkészítésének a megszellőztetése, akkor ez a sorozat akár kiváló minősítést is kaphat. Nem értem, hogy miért csak az utolsó részben tudták ezt elérni, hogy felkeljek a jegyzetfüzetem mellől, és szurkoljak Offrednek. Miért? Pedig én igyekszem minden esetben objektív maradni, nem a gyenge pontokat keresni, hanem az összképre koncentrálni. 

Minden sorozat számomra egy másik világ. Mert nyilván egy sorozat hosszabban tud kifutni egy filmnél, és ezáltal jobban képes bemutatni a hátsó közeget, a karaktereket, és azokat a háttérinformációkat, amik visszaadják a műfaji sajátosságokat. Ennek a sorozatnak a világa viszont elég sekélyesre sikerült, és csak az utolsó részben váltott át valami olyanná, amitől számomra az egész hirtelen élvezhető lett, és ami a legfontosabb: kezdtem várni a folytatást, amire 9 részen át képtelen volt a Szolgálólány meséje. Így hát bátorkodom még egy kacsával megajándékozni:

Szeretnél mindig a legfrissebb és legjobb műsorokról értesülni? Kövess minket!