Új szerzőnk, Molnár Jakab kritikája Nemes Jeles filmjéről, a Napszálltáról.
2015-ben izgatottan ültem be a Saul fia premierjére. A filmhez kiadott trailerek egyértelművé tették számomra, hogy ez a film valamilyen módon több és mélyebb lesz, mint egy megszokott történelmi dráma. A film döntő részében a szereplőt közeli plánokon keresztül hátulról követjük végig, ahogy küzd az életben maradásért.
A kamera fókusza teljes egészében a főszereplőre koncentrálódik, környezetet homályosan, de egyértelműen kivehetően látjuk. A cél az hogy teljes egészében azonosulj a környezettel, ott érezd magad a helyszínen, mintha csak a főszereplő mögött állnál és követnéd. A „látjuk is meg nem is” helyzet nagyon kellemetlen érzést ad a nézőnek, továbbá a 4:3-as képarány alkalmazása gondoskodik arról, hogy bármerre is nézzünk, mindig a filmvászonra összpontosítson a tekintsünk. Elfordulhatsz de, így is úgy is a filmvászonra fogsz nézni. Frontálisan szembesülünk a látottakkal, úgy ahogyan ebben a műfajban még soha se. Látjuk a szörnyűségeket, de az esetek többségében a fókuszon kívül, ha valami megrázó is kerül ebbe a térbe, hamar ki is kerül onnan. Saul egy elsőre megvetendő karakternek érződik, aki a film végéhez közeledve egyre inkább formálódik és egyre inkább céljává válik, hogy eltemethesse a „fiát”. A film hangulata és rendező stílusa egyértelműen megragadta a nézőket. Nemcsoda hogy Cannes-ban és az Oscar-on is díjat nyert.
Saul fia sikerei után már hallhattunk arról, hogy a rendező készülőben van egy másik filmmel is. A címet, és az alapfelvetést viszonylag hamar megtudtuk. Címe: Napszállta, 1913 Budapest pedig az év és a helyszín. Ezeken a információkon kívül, pár interjút egy rövid trailer leszámítva sokat nem tudtunk az alkotásról. Egészen mostanáig. Végre hosszú várakozási idő után megnéztem a Napszálltát.
A történetről röviden spoilermentesen.
A film a világháború kitörése előtti Budapesten játszódik 1913-ban. A történet kezdetén megismerjük Leiter Íriszt aki, azért utazik a fővárosba, hogy a nevét viselő kalapszalonnál jelentkezzen, mint kalapkészítőlány. A Leiter kalapszalont, egykoron szülei alapították, akik sajnos életüket vesztették a szalonban kitört tűzvészben. A gyámhivatal Íriszt Triesztbe helyezte el ,ahol egy neves kalapkészítő mester Schwarz alatt tanulhatta ki a szakmát. Főszereplőnk azért tért vissza Budapestre, hogy szülei hagyatékát felélessze magában. Ahogy a régen 2 éves kislány felett is eltelt az idő, úgy a Leiter manufaktúra is feltámadt hamvaiból . A kalapszalont egy tehetős üzletember Brill Oszkár vezeti, aki először hallani se akar arról, hogy Leiter kisasszonyt felvegye, mint alkalmazott. Viszont, ahogy az üzletember , úgy az emberek is megvetően, elutasítóan tekintenek rá. Ha csak a nevét meghallják, már hátat is fordítanak neki, vagy nem vesznek róla tudomást. Íriszt visszatér Brillhez, hogy megmutassa, nem lehet őt csak úgy megrettenteni. Brill végül felveszi Leiter kisasszonyt. Mi lehet az oka a megvetésnek, hisz jómódú családból származik? A cselekmény előrehaladtával azonban megtudjuk:
Írisznek van egy bátyja Leiter Kálmán, aki közismert bűnöző. Főhősünk, ahogy megtudja, hogy bátyja él, rögtön elkezd kutakodni, hogy végre találkozhasson rég elvesztett testvérével….
Nemes Jeles László a Saul fiában megfogalmazta mindazokat a stílusjegyeket, szimbólumokat, amelyek filmnyelvét alkotják. Ez az egyedi stílus többszörösen visszaköszön a Napszálltában. Már az első percekben tudjuk, hogy egy Nemes László filmmel van dolgunk. A főszereplő folyamatos közeli plánba helyezése, a környezet fókusztávon kívül tartása, szintén megmaradt. A fokozott feszült pillanatokban , thrillerekre jellemző hangulatban találjuk magunkat, azzal a különbséggel, hogy a rendező nem tartja feladatának, hogy megijessze a nézőt. Sokkal merészebb, a mai közkedvelt filmvezetéssel teljesen szembemenő magatartást tanúsít. A rendező nem szeretné, hogy a nézőnek könnyű dolga legyen a vetítés során. Felrúgja azokat a kompromisszumokat, amiket a nagy közönségfilmek támasztanak a nézőknek. De pontosan ez adja a film hihetetlen erejét és hangulatát.
Mi lehetett a rendező célja?
Talán egy méretes pofon Hollywood számára. A vetítés utáni közönségtalálkozón szűkszavúan, de megosztotta hitvallását. Ami az én értelmezésemben annyit jelent: A tv-n, interneten szocializálódott korosztályokban kialakult egy bizonyos igény aziránt, hogy mit is várnak el egy filmtől. “Csak menjen valami miközben belemarkolok a popcorn-os zacskóba. A történet legyen izgalmas és magávalragadó, nehogy unatkozzam. Ja és értsem is ám hogy mi van. Mert ha nem érted hogy mi van akkor merengened kell.” A rendező ídézve: “Én szubjektív filmet szeretek csinálni. Ez a film egy labirintus. A szubjektív viszonyulás fontos, hogy valami egyedit jelentsen neked.”. Ezzel a mondattal igazából el is árultam a film legnagyobb misztériumát, még pedig azt, hogy a filmnek több értelmezési lehetősége is van. A cselekmény a kezdetekben követhető különösebb megterhelés nélkül. A dialógsok szűkszavúak, néhol csak pár szó hangzik el a karakterek között, de még így is követhető a cselekmény és a történet. Egészen addig amíg Kálmánnal nem találkozik Írisz. Innentől kezdve nehezen követhető, értelmezhető a történet. Vannak utalások, de azok se egyértelműek.
Legjobban talán Nolan Eredet című filmjének zárójelenetéhez tudnám hasonlítani a film második felét, illetve a befejezést. A történtek sok esetben a nézőn állnak, azon hogy hogyan értelmez egy-egy adott jelenetet. Ahogy rendező is nyilatkozta ő szubjektív filmet szeret csinálni, amin az ember elmélkedik, így saját véleményt alakít ki magában. Lehet, hogy Írisz csupán a halál szimbóluma, ami megjelenik a fővárosban, mint egy előszele a háborúnak? Ha a film címét értelmezni szeretnénk, rögtön eszünkbe jut, hogy a huszadik század alkonya előtti utolsó évben játszódik. A háború előtti „aranykort” jellemezte, hogy bár kívülről minden fejlődőnek, szépnek, erkölcsösnek tűnt, belülről ezt a szép világképet egyre inkább erkölcstelenség, leépülés, és harag jellemezte. Az emberek feszültek, mindenki érzi, hogy ez látszólagos szépség valamilyen lelketlen szörnyeteggé fog átalakulni. Ezt a hangulatot tökéletes visszaadja a film.
A díszletek, színészi alakítások messzemenően magas minőségről tanúskodnak. Minden kis részletre kellően odafigyeltek, mindent a kor tükröző legnagyobb hűséggel ábrázoltak. Az ember nem húzza a száját, művészi részletességű kidolgozottságot, és színvonalat képvisel. Véleményem szerint Nemes Jeles László maradandót alkotott a Napszálltával. A filmet nem elég egyszer megnézni, a pontos vélemény kialakulásához mindenképpen többször kell megnézni a filmet, ami a magyar alkotásoknál általában elmarad. Valószínűnek tartom, látva a kifinomult egységét, hogy Cannes-ban ismét díjazni fogják rendezői munkásságát. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Ha szeretnél sorozatokról és filmes betétekről moderált Facebookos csoportban beszélgetni, ráadásul a kávé is bejövő számodra -de nem Coelho-idézeteken keresztül -, akkor csatlakozz hozzánk: Sorozatok, filmek, kávé csoport.
Molnár Jakab