Elég, ha csak a Stranger Things, a Sex Educations, a 13 Reasons Why és az Elite (Netflix) vagy a Hazug csajok társasága: A perfekcionisták és az Orgyilkos osztály (HBO GO) sikerére gondolunk, a kimondottan fiataloknak szánt tartalmak egyre nagyobb teret követlenek maguknak a sorozatok között, így nem csoda, hogy a fél világ rajong értük, még mi felnőttek is.
Tulajdonképpen ez a jelenség már nem is annyira új, hiszen a modern tartalomfogyasztás már évek óta kezdi kitermelni azokat a kontenteket, amik a fiatalokban felmerülő igények alapján egy sikeresnek mondható irányvonalat állítottak a tartalomszolgáltatóknak. Mégis kellett, hogy az évtizedekig erősen szétválasztott, külön fiataloknak és megint külön felnőtteknek szóló tartalmakat oly módon összedolgozzák, hogy az irodalmi köntösükből átöltözve megteremtsék önálló young adult műfajukat, az újgenerációs drámasorozatok egyre népszerűbb kategóriavilágát.
A digitális tartalomfogyasztás talán leginkább érezhető hatása, hogy a fiatalok körében (akik a legaktívabb felhasználók) jelentősen megnőtt az igény, hogy a különböző méretű képernyőkön keresztül az őket érintő kérdésekkel és problémákkal kiemelten foglalkozzanak. Egy szuperhős film, a Pókember vagy X-men egyelőre még inkább mozis élményként jelentkezik (ami egyre jobban átkerül a streaming platformra is), viszont az említett Z generációnak azért ennél többre van szüksége. És ha azt vesszük, az idősebb korosztály (X vagy Y nemzedék, 40+) is sokkal aktívabban érdeklődik ezen a fronton, mivel rengeteg személyes tapasztalattal rendelkeznek, amik döntően befolyásolják a hozzáállásukat. Ezek a tartalmak tempóban és látványvilágban kortól függetlenül bárkit képesek berántani. Itt lép a képbe a streaming, azaz a minőségi online tartalomfogyasztás, ami kevésbé van kötve helyhez és időhöz, így sokkal hatékonyabban tud válaszolni azokra a kérdésekre, amikre az intézményi rendszer vagy az állami bürokrácia képtelen, vagy egész egyszerűen eltolja magától az ezzel járó felelősséget. De miről is beszélek?
A rettegett droghelyzetről, sokak által vágyott karrierről, vagy a szexuális identitás kiteljesedéséről.
Ezeket pedig nem elég óvatosan, a témát béna gulyásforradalmár módjára megközelíteni, mert az már senkit sem érdekel. Minőségileg ívelt, akár élményként is értelmezhető markáns történetekre van szükség, amit a Netflix és további tartalomgyártók már elég korán felismertek, és azóta is jelentős forrásokat áldoznak az ilyen szkriptek megjelenítésére. A bombasiker Stranger Things-et nem csak popkulurális vagyis megszállott fantasy rajongóként várjuk évadokon keresztül, ennél azért többről van szó. Hogy a sorozat ekkora sikerre vigye a végig magas színvonalat képviselő Hawkins-tinik (akik már nem is annyira tinik) helyenként horrorisztikus kalandjait, kellett egy jó adag merészség és kellő bátorság, ami megalapozta annak lehetőségét, hogy tessék csak ilyen tempóval rendelkező tartalmakat legyártani, hiszen ebből tök jó dolgok születnek, és mi zabálni fogjuk.
A HBO viszont eddig adós maradt a saját gyártású young adult újgenerációs sorozatokkal (akár hívhatjuk youngster sorozatoknak is), ami most megváltozni látszik. Érkezik a szolgáltató első, kimondottan a fent leírt jelenségre építkező youngster dráma sorozata az Eufória, ami ebben a műfajban egy jelentős lépésnek számít. Egyrészt az ígéretek szerint az Eufória sem lesz az a finomkodós úrihölgy, mivel az első benyomásom alapján kellően empatikusan és őszintén fogja ábrázolni a tinédzserek szerteágazó világát, melyben drogokkal felpörgetett bulik és szorongásokkal teli hétköznapok váltogatják egymást. És elég jó a szereplőválasztás is, hiszen a Pókember: Hazatérés sztárja Zendaya játssza a főszerepet, valamint Rév Marcell operatőr (Paterno, Jupiter holdja) személyében van magyar vonatkozása is a dolognak, ugyanis az első három rész az ő munkáját fogja dicsérni.
Szóval csak elismerően tudok írni az újgenerációs youngster sorozatokról, még ha az Y generáció tagjaként nem is én vagyok az elsődleges célközönsége. Viszont van egy iskolás korú kislányom és az fejemben még mindig ott bizseregnek azok a kitűzött célok és felhalmozott emlékek, amik alapjaiban határozták meg ezt az óriási bulit, amit frissen csavart felnőtté válásnak nevezhetünk. Nem a Stranger Things, a Sex Education vagy az újonnan érkező Eufória az elsődleges kontentem, mégis legalább annyira várom mint a hozzám inkább közelebb álló a Város a hegyen első, az Utódlás, a Hatalmas kis hazugságok és a Narcos: Mexikó legújabb évadait. Ahogy szokás mondani, a generációk kitermelik a saját sztárjaikat, a youngster esetében viszont olyan sztárokról (például Eleven vagy Sabrina) beszélhetünk, amik lefelé és felfelé is egészen jól működnek, tehát egyszerre több generációt is mélyen megérintenek, ezért kortól függetlenül bárkit a képernyő elé csábítanak ami több milliós nézettséget tud produkálni.
Gondoljunk csak bele, hogy mondjuk nálunk ez a jelenség mennyire nem volt jellemző a 90-es években, hogy különböző generációk együtt nézzék a Melrose Place vagy a Beverly Hills 90210 sorozatokat. És itt nem csak a korszakra jellemző társadalmi kérdésekről van szó, sokkal inkább a technika és az érdeklődés elképesztő fejlődése alapozta meg ennek a lehetőségét, amivel mi nézők csak jól járhatunk.