Alaposan átrendeződik a Netflix bázisa a jelszómegosztási tilalma miatt Spanyolországban, hiszen igen sokan, több mint egymillióan fordultak el a szolgáltatástól.
A Kantar piackutató cég adatai szerint a Netflix több mint egymillió felhasználót veszített Spanyolországban 2023 első három hónapjában, ami annak a jele, hogy a streaming óriás jelszómegosztás elleni fellépése visszaüthet.
Február elején Spanyolország lett a Netflix egyik első piaca, ahol a streamer havi díjat vezetett be azoknak a felhasználóknak, akik megosztották bejelentkezési adataikat egy másik háztartással, amihez technikai változtatásokra is szükség volt, hogy észlelni tudják az ilyen jellegű megosztásokat.
Azonban fontos azt is kihangsúlyozni, hogy a lemorzsolódott több mint egymillió Netflix felhasználó több mint kétharmada valaki más felhasználói adatait használta a bejelentkezésnél, így tulajdonképpen nem számítottak natív előfizetőknek.
Egyértelmű, hogy ez a meredek visszaesés a megszorításoknak köszönhető – nyilatkozta Dominic Sunnebo, a Kantar Worldpanel részlegének globális insight igazgatója, aki azt is hozzátette, hogy az egymillió felhasználó elvesztése – még ha a legtöbb nem is fizetős előfizető, mégis csapást jelenthet a Netflixnek.
A fennmaradó spanyolországi Netflix-előfizetők egytizede nyilatkozott úgy, hogy a második negyedévben tervezi a szolgáltatás törlését, ami további problémákat okozhat. A spanyol előfizetőknek havi 5,99 eurót (jelenlegi árfolyammal számolva 6,57 dollárt) kell fizetniük a háztartáson kívüli tagok felvételéért, és a streamer hasonló díjat vezetett be Portugáliában, Kanadában és Új-Zélandon is, miután több latin-amerikai országban is a tesztelni kezdték az újítást.
Valamennyi piacon törlési reakciót látunk, ahol bejelentettük a hírt – vallotta be a Netflix április 18-i első negyedéves eredményeinek értékelésénél, és a cég arra is számít, hogy a visszaesés csak pillanatnyi lesz, mielőtt a nem fizető felhasználók elkezdenének regisztrálni a saját fiókjukra.
A Netflix adatai szerint világszerte több mint 100 millió ember használ olyan fiókot, amelyért nem fizet. A vállalat ezt a számot nem országonként bontja le.