A Warner Bros. Discovery még tavaly nyáron jelentette be, hogy világszerte megszűnik az HBO Max streaming platform. Helyét egy kombinált új szolgáltatás fogja átvenni, amelynek hivatalos indulásárára Amerikában már nem is kell annyira sokat várni, de a hazai debütálás sincs azért túl messze.
A Time Warner örökségéből építkező, és az AT&T telekommunikációs óriásból tavaly áprilisban átvedlett új médiakonglomerátum a megváltozott felhasználó igényekkel magyarázta, hogy immár sokadjára is új platform indul az HBO tartalmaiból meritkezve, némi csavarral. A helyzet csupán most annyiban változott, hogy a WBD már nem HBO márkajelzéssel pozícionálja a dedikált streaming platformját, és nem is lesz egységes mindenhol annak tartalmi kínálata.
A helyzet meglehetősen bonyolult, ahogyan a streaming állapot 2023-as meghatározása is annak számít, mivel a legtöbb stúdió vagy hálózat felhagyott az eszeveszett felhasználói bázis növelésével, és már sokkal inkább a hatékony, kombinált, és piaci értelemben is nyereséges megoldásokra törekszik, amelyek képesek kiállni a változó idők, és egyre szeszélyesebb gazdasági körülményeket is.
A nagyok közül elsőként a WBD vállalta fel a népszerűtlen streamer hálátlan szerepét, amely számos kedvelt cím eltávolítását jelentette az HBO Max platformjáról, amiket a költséghatékonyság jegyében léptek meg. Ezek közé tartozott többek között a már elkészült Batgirl film teljes eltávolítása még a mozis bemutató előtt, a hazai, alig pár hónapja bemutatott A besúgó rendszerváltás időszakát bemutató kémsorozat – ami azóta Skyshowtime Exclusive-ként tért vissza a hazai nézőknek vagy a Westworld sci-fi sorozat is.
Minderre azért volt szükség, hiszen az új médiakonglomerátum szerkezeti átalakításra szorult, előtérbe helyezve a méretesre duzzadó adósságállomány lefaragását, ami mint azóta kiderült, nem csak a WBD-re hatott az elmúlt években bénitóan.
A Warner ezért inkább úgy döntött, hogy az említett HBO márkajelzés elhagyásával egy korszerű, és a megváltozott felhasználói igényekre jobban reagáló streaming platformot épít, amelyet csak simán Maxnak fognak elnevezni, és már ebben a hónapban, pontosan 23-án el is indul meghódítani a régi/új nézőket, egyelőre viszont csak Amerikában.
Az ütemtervek szerint az új Max várhatóan még ebben az évben elindul Dél-Amerikában is, és az Európai start valamikor 2024-ben lehet esedékes, Magyarország érintésével. Egy cikkben korábban összegyűjtöttem minden fontos információt az amerikai és hazai indulással és a várható tartalmakkal kapcsolatban, alatta pedig elsőként látható képeken a platform is, ami már előzetesen el is érhető a tengerentúli AppStore-ban.
Az előzetes app itt tekinthető meg.
Ugyanakkor a Warner kiemelten támaszkodik továbbra is az HBO címeire, hiszen a prémium hálózat a világ talán legjobb drámasorozatait képes hónapról hónapra a nézők elé tárni, ami már önmagában is hatalmas fegyvertény a médiaóriás számára. Viszont az új platform sokkal inkább a családi szórakozásra kíván összepontosítani, de a tervezésekor arra is törekedtek, hogy annak szerkezeti felépítése ne nagyon térjen el az HBO Max megszokott felületétől.