Másfél órás montanai-orgia

Azt hiszem, hosszú órákig el tudnám nézni ezt a „filmet”. Ott van viszont az idézőjel, szó szerint értendően. Hiszen a helyszínül szolgáló gyönyörű Montana pazar látvány, ahogy zordan csipkéző helyeivel, búval bélelt legelőivel kecsesen elterül a széles képernyőn, mégis van vele néhány apró probléma. Első máris az, hogy a Yellowstone nem film, hanem a Paramount Network legújabb sikergyanús sorozata, még ha a vezérfigurát alakító Kevin Costner neve némi képzavart okozhat a néző fejében. Már több helyen lehetett olvasni, hogy bizony Costner visszatér, és érezhetően maga is rákapott a sorozatgyártás ízére, hiszen ez már a második hasonló próbálkozása(első az amúgy sikert sikerre halmozó History-féle minisorozat a Hatfields & McCoys volt).

Préri a semmi közepén

A Yellowstone viszont más terep, de még így is tökéletesen illik Costner sárgásbarna karakteréhez. Hiszen láttuk már őt a Farkasokkal táncolóban indiánokkal barátkozni és a leírtak alapján a bölényhajtásról is lehet némi fogalma, miért pont egy tradícionális montanai farmercsalád vezető karaktere okozna megoldhatatlan feladatot. Szóval a Paramount bevállalta, és Costner nevére alapozva útjára indította a sorozatot, és ez már eleve egyfajta biztosíték, hogy a pilot erejéig esélyt adjunk a szériának. Ami első ránézésre elég hosszúra sikeredett a maga 1óra 32 percével, szinte egy középkategóriás film visel ennyi műsoridőt. Ám a mai trendek alapján, ha egy sorozat mély lábnyomot kíván hagyni a néző és szakmai-véleménymezőben, akkor illik egy méreteset húzni a kezdősztorin, lehetőleg belengetve a dolgok hosszú és tartalmas kifutását. Nos, a Yellowstone ebben mindenképpen durván belehúzott, és a már említett látványvilággal szemkápráztatóan jól szemléli, hogy mi kell ma egy jó és sikeres sorozat elkészítéséhez. A kamerák mögött álló Taylor Sheridan munkáiból kiindulva (A préri urai, Gyilkos nyomon) a látványvilágra és a fényképezés varázslatos tálalásában nem akad hiba, és a helyenként megszólaló zenei aláfestés is csak tovább csiszolja az ember érzését, hogy jó ott lenni a képernyő előtt. De ma tonnaszámra készülnek az ehhez fogható sorozatok, és egy csatorna szeretne kitűnni az éppen futottak kategóriából, több fronton is maradandót kell alkotni, nehogy másfél óra alatt eldurrantsa a sorozat valamennyi puskaporát. 

Erről még nehéz mit mondani, de ami tényként látszik, hogy a Yellowstone első nekifutásra beváltotta számomra a hozzá fűzött reményeket. A történet alapszálai a nemzeti park mentén húzódó gigabirtok körül forognak, amit évtizedek óta a Dutton család birtokol. John Dutton(Kevin Costner) a ranch és családfő a központi figurája a történéseknek, és már az első néhány percben érződik, hogy a helyzet szülte számtalan problémával párhuzamosan egy valódi családi dráma is ott rejtőzik a cselekményben. És persze a területharc. Egy indián rezervátum, valamint egy multimilliomos által megálmodott lakópark építése már önmagában is kellő támaszték lehetne, amihez tökéletesen kapcsolódik a csökönyös mégis völgy uraként definiált John Dutton személyisége, aki vélhetően bármi áron megvédi az általa felépített birodalmat. És a politikai összefonódásról nem is beszélve, ami egyelőre még eléggé zavaros, hogy ki és milyen előnyöket élvez általa, de ott van mint lovagolható narratíva, szóval a történetben van kellő szufla, csak képes legyen ezeket hosszútávon is kiaknázni.

A Yellowstone azonban felmutat némi hiányosságot. Mint például John lánya(Kelly Reilly), aki egy picit ellentmondásos karakternek tűnik. Betonbiztos nőként tűnik fel a színen, aki egymaga dönt rivális vállalatok bedarálásáról, és közben egy bárpultnak támaszkodva ossza az észt a városlakó macsónak, hogy az igazi kanok bizony a ranchon élnek, és nem holmi puhapöcsüek. A másik a száműzött fiú(Luke Grimes) szerepe, aki vélhetően beleszeretett egy indián lányba, így egyfajta kitagadott örökösként készül leszámolni apja árnyékával, de néha annyira érződik a benne feszülő ellenmondás, hogy szinte kaparni lehet a képernyőről az izzadságfoltot. Azonban összességében a dolog nem vészes, a történet fő irányvonalát, és a drámai részeket érdemben nem befolyásolja. A szálak ha lassan is, de kezdik magukból kiáztatni a valós vagy vélt problémákat, és hát kár lenne tagadni, hogy a Yellowstone egy olyan sorozat benyomását kelti, amit vétek lenne kihagyni, és az ember alig várja, hogy hétről hétre lássa a sorozat lenyűgöző képekkel megtoldott folytatását.

 

A hazai premierről egyelőre nincsenek információim, de ha fogadnom kellene rá, néhány hónap múlva landolni fog valamelyik online műsortár kínálatában. Még az is lehet, hogy átveszi valamelyik hazai csatorna, de ami biztos, hogy Kevin Costner és a Yellowstone nálunk is széleskörű fogadtatásra számíthat. Addig nem is fogjuk pontozni.

Derecskei Zoltán