Egy újabb kört futottam a Nagypálya körül, és be kell vallanom, az izzadságcseppek hiányán túlmenően vannak további bosszantó jelenségek, amik miatt nem valószínű, hogy tudnám folytatni a sorozat további részeivel. No de azért adjunk is értelmet ennek a dolognak, hiszen mégiscsak órák kérdése, s eldördül az NFL idei szezonja, aminek hatására a HBO ismét tárába helyezte az aktuális Nagypályások (Ballers) évadát (sorjában a 4.-et), egyfajta finomhangolásként a várható amcsifoci őrületre.
Ez a piac hiányos volt, és segítségért kiáltott. A csatorna pedig már 2015-ben megtette a maga válaszát ezekre az igényekre, és ebből megszületett Spencer Strasmore, a karakterében teljesen jelentéktelen veterán futballista, aki meglehetősen passzív státusza ellenére valahogy mégis életképes bírt maradni a képernyőkön, úgy, hogy az égvilágon semmit sem csinált, nem volt szellemes, igazán vicces dolgokat csak elvétve tudott kiböffenteni magából, ám millióknak vonzó mosolyával is képes a semmit kaviárként, azokban a béna maskarákban évről évre prezentálni.
Talán szükségtelen cifrázni, hogy mi Johnson valódi vonzereje amitől 2018-ban ő lett a legjobban fizetett férfiszínész, amitől általa egy csepeli gyártelepen felejtett poros sörösüveg is új arculatára ismer, a pasi egyszerre ágyú és lövedék a milliós hollywoodi várfalon, és a kábeles frontvonal csak a jéghegy csúcsára repítette. Ami ennél talán érdekesebb, hogyan viszonyulnak a filmesek és producerek Sziklához, mi táplálja ezt a hatalmasra duzzadt jéghegyet, és mi várható még tőle.
Maradva a profilunknál, Dwayne Johnsont mint sorozatkaraktert figyelem, az abban nyújtott játék és ellenérték ami számít, persze fél szemmel igazodva a mindent elsöprő kasszához, a mozis lehetőségekhez. A 2000-es években volt egy sokak által közkedvelt, szintén korszakos antizseniként számon tartott Brendan Fraser, aki egymás után kapta meg a kor legkomolyabb blocbuster filmszerepeit, láthattuk a Múmia filmekben(akkoriban kezdték Sziklát is felfedezni Skorpiókirályként), volt hős az erőben, kotyvasztott bájitalt, szóval vonzotta mint állat a nézőket a filmszínházakba. A hasonlat kettejük között a találkozáson túlmenően már csak azért is jelentős, hiszen érezhetően akkor még Fraser neve (plakátportréja) számított egyedül, a forgatókönyv mint alapmű visszacsúszott a sokadik tényezőnek a megtérülő mozisiker olajozottan zakatoló gépezetében. De ahogy a csillagok esetében, Fraser körül is elfogyott a levegő, és akkoriban még nem volt annyira menő dolog tévésorozatokba deportálni az ilyesfajta többnyári szupersztár karaktereket. Ám Szikla kinőtte magát a skorpió szerepéből, el tudott rugaszkodni az ügyeletes szépfiú-féle csapdától, és tessék, máris 2018-at írunk, a legmenőbb színész lett Hollywoodban. Azonban könnyen lehet, hogy meglehetősen ejtett pályán kellett Frasernek múmiavadászként mozognia, szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy szexuálisan zaklatták, és végül maga szállt ki az egészből, esélyt sem adva, hogy sorozatszerepekben is bizonyítson. De Jonhson egyénisége nem csak méretében, hanem hozzáállásában is megmutatkozik, amihez nagyban hozzájárul, hogy olyan páratlan alkattal rendelkezik, amihez egy tombolóan acsarkodó óriásmajom csak valódi kvalitásait emeli ki, de reális ellenfeléül nem vehető számításba.
Ennek részeként szinte megkérdőjelezhetetlen, hogy Dwayne Johnson fogja szimbolizálni az NFL sorozatbéli megfelelőjét, Ez egy olyan sikeres recept, amihez elég egy (valóban) ragyogó mosoly, és hogy a háttérben azért néha repüljön egy-egy tojáslabda, a milliós partik, a pazar pálmafás díszletek eladják maguktól az egész giccses miami hangulatot. Az összképbe még az sem képes belerondítani, hogy olyan ing-mellény-nadrág combót, ahogyan Sziklát befektetési szakemberként előállítják, csak másodrangú filmekben/sorozatokban szokás bevállalni.
De a Nagypályások új évada átszékel Los Angelesbe, ahol mint megtudjuk, a pálmafák is valahogy zöldebbek, és a történet mélyén egy családi tragédia is tovább fogja Szikla ügynöki tevékenységét befolyásolni. Ennél azért érdemes egy pillanatra letáborozni, hiszen a sorozat az NFL offseason-idejében játszódik, és a játékosmozgások körüli szerződések valamint az általuk megkeresett dollármilliók szakszerű befektetését szeretné a nagyközönség számára viccesen, mégis real módon bemutatni. Ami az én igazi bajom, hogy mindebből semmi sem érvényesül, bárhogy szeretné a sorozat ezt az oldalát fényesíteni, úgy szar az egész, ahogy van. A vicces részek is inkább bénán vannak megörökítve, és ugyan akadtak az első két évadban ígéretes narratívák, az egész karakterépítés és romantikus önámítás dögunalomba fulladt, és a lélegeztetőgép egyetlen modulja az óriás lett, aki, végül ki kell mondani, elbukott Las Vegas finomra őrölt homokjában.
És feltámadt Los Angeles egy másik világra hajazó, Dwayne Johnsont szörfdeszkán megmenteni készülő óceánpartjában.
Attól, hogy a dolog igazából semmiről sem szól, és a négy évadon keresztül egyetlen karaktert sem sikerült érdekessé és szellemessé kifaragni, a muzsika, vagyis a dolog nyárvégi tévés vonzereje életképes, nevezhetjük akár Sziklának, vagy a dollármilliárdos üzletnek, megaszórakoztató faktornak számító amerikai sportkultusznak, amire ráfért, hogy a nagy fellépés előtt kapjon a dolog némi tévés felvezetést.
Ennyi a dolog, ezzel együtt kell futni, vagy váltani jegyet egy másik próbálkozásra.